Tényleg szabadabbak vagyunk, vagy csak több szerepünk lett?

Ha őszinte vagyok, nőként ma már valóban sokkal több lehetőségem van, mint akár anyáinknak vagy nagyanyáinknak. Dolgozhatok, vállalkozhatok, saját pénzem lehet, dönthetek arról, hogy akarok-e gyereket, és ha igen, mikor. Elméletben bármi lehetek. Ez kétségtelenül szabadság.

Miközben kinyílt előttünk a világ, a szerepeink száma megsokszorozódott. Sokak szerint ma már nem elég csak jónak lenni valamiben. Nem elég jó anyának lenni, jó partnernek, jó szakembernek. Mindenben jónak kell lenni. Egyszerre és folyamatosan.

Azt mondják: 

Legyél sikeres a munkádban – de közben ne hanyagold el a családot.
Legyél gondoskodó anya – de ne veszítsd el önmagad.
Legyél vonzó nő – de ne tűnj felszínesnek.
Legyél független – de tudj alkalmazkodni is.

De ez nem szabadság, hanem egy újfajta nyomás.

Néha azt érzem, hogy nem levették rólunk a régi szerepeket, hanem egyszerűen ránk tették az újakat. Régen egy nő "csak" háztartást vezetett, ma ugyanúgy elvárás, hogy rend legyen, főzzünk, figyeljünk a családra… csak közben még legyen karrierünk, önmegvalósításunk, és persze maradjunk energikusak és kiegyensúlyozottak.

De a kérdés, hogy mikor pihenünk?

A szabadság számomra nem csak azt jelenti, hogy mindent lehet. Hanem azt is, hogy nem kell mindent. Hogy választhatok anélkül, hogy bűntudatom lenne. Hogy mondhatom azt: most nem. Most ez nem fér bele. Most én jövök.

Mert a valódi szabadság nem a lehetőségek számában mérhető, hanem abban, hogy mennyire tudok önazonosan élni velük.

Nőként ma talán tényleg több ajtó van nyitva előttünk, de közben nekünk kell eldönteni, melyiken lépünk be és melyiket hagyjuk csukva. És ez a döntés néha nehezebb, mint maga a lehetőség.

Szóval akkor szabadabbak vagyunk?

Igen. De csak akkor, ha nem akarunk minden szerepben egyszerre tökéletesek lenni.
Ha megengedjük magunknak a "nemet". Ha nem mások elvárásai szerint mérjük a saját életünket.

Lehet, hogy a világ több szerepet adott nekünk, de az, hogy melyiket vállaljuk, végső soron mégiscsak a mi döntésünk.

(L.Linda)